"Gyakran a hibákra várunk" - Hugh és Peter Van Der Graaf a Quartnak

Gitár János [2009. január 21. 10:05]

Ma (szerdán) este a MűPában ad koncertet a brit rocktörténet egyik legtöbb legendával övezett zenekara, a Van Der Graaf Generator. A kivételes intenzitású, rendkívül összetett zenéje miatt méltán kultikus, 1967-ben alakult, többször feloszlott, legutóbb pedig 2004-ben újjáalakult együttes énekes-gitárosa, Peter Hammill, és billentyűse, Hugh Banton a koncert előestéjén Budapesten adott interjút a Quartnak. Szó volt arról, hogy hogyan kezdett egykor és hogyan jött újra össze az együttes, hogy lesz-e még új VDGG-album, s arról is, hogy Bon Jovi mennyivel visz több gitárt magával egy turnéra, mint ők.

Quart: Aerosol Grey Machine [a VDGG első, 1969-ben megjelent albuma].

Peter Hammill: Bonyolult, bonyolult, nagyon bonyolult időszak. Szólólemeznek készült, Van Der Graaf-lemez lett belőle, a rajta szereplő dalok viszont Van Der Graaf-dalok. Aláírtam egy szerződést, amit a többiek nem. Ez a Van Der Graaf-történet előhangja.

Quart: Mennyi idős voltál akkor?

Peter Hammill: Oh, tizenkilenc, húsz. Nagyon-nagyon fiatal. Amit papírt elémtettek, azt aláírtam.

Quart: Senki nem adott tanácsokat?

Peter Hammill: Nem, nem, csak az idiotizmus. Leckék, amiket megtanultunk. Üzleti téren rengeteg hibát elkövettünk a korai időszakban, de ezek aztán talán védelmet jelentettek később. És azok a hibák, amik később védelmet adnak, bizonyos tekintetben rendben vannak.

Quart: Merurglys III, The Songwriters' Guild [az 1976-os World Record album dala, melynek címszereplője egy gitár].

Peter Hammill: Egy gitár, amit ezúttal nem hoztam magammal. Az első alkalom, hogy III. Meurglys nincs velem egy turnén.

Quart: Miért nincs?

Peter Hammill: Két gitárt hoztam magammal, több gitárra nincs szükségem, újra tudom hangolni őket koncert közben, ha kell; meg is teszem. III. Meurglysen játszottan az előző Van Der Graaf-koncerteken, de kaptam ajándékba egy giárt. Van egy Peter Hammill-lel és a Van Der Graaf Generatorral foglalkozó Yahoo!-levelezőlista, és tavaly, mivel hatvan éves lettem, közülük néhányan összejöttek és vettek nekem egy gitárt. Ami ugye rengeteg potenciális nehézséget vet fel, de mivel nagyon jó a gitár, nagyon szeretem, némi mérlegelés után úgy döntöttem: hármat viszont nem hozok magammal, mert azzal már túl közel merészkednék Bon Jovi felségterületéhez.

Quart: Szerintem ő legalább tizenkét gitárt visz magával.

Peter Hammill: Minden bizonnyal a gitár-road visz legalább négyet csak magának. Meurglys mindenesetre boldog biztonságban van otthon és továbbra is jó barát marad.

Quart: A fiatalabb zenészek közt van valaki, akiről úgy látod, hogy köze van ahhoz, amit te csinálsz?

Peter Hammill: Őszintén szólva nem igazán követem. Nem figyelem, soha nem is figyeltem különösebben semmilyen kortárs szcénát. E pillanatban egyébként is úgy érzem, hogy áldott helyzetben vagyok: ott van a szólócuccom, amit csinálhatok, és, elképesztő módon, ott van a Van Der Graaf-cucc. Két fantasztikus anyag. Nem szeretnék semmilyen más együttes tagja lenni. Határozottan nem szeretnék semmilyen más helyzetben lenni. Néha bonyolult, de így vagyok boldog.

Quart: Több helyen megjelent, hogy a Van Der Graaf a 2003-as szívrohamod után alakult újjá.

Peter Hammill: Áh, nem, nem, már a szívroham előtt eldöntöttük. Le volt foglalva a próbahely 2004 februárjára, a szívroham pedig decemberben volt. Szóval a kérdés az volt, hogy meg tudjuk-e csinálni, meg tudom-e csinálni, hogy mit tudunk megcsinálni, ha egyáltalán. De a döntés már megvolt. A Van Der Graaf újrakezdésének egyik motivációja eleve az volt, hogy az egykori turnécsapatunkból ketten vagy hárman meghaltak. Temetéseken találkoztunk össze. Vagyis ez volt a motiváció: ha csinálunk valamit, akkor most kell csinálnunk. Mielőtt eltűnünk innen. Ez volt a helyes döntés és ez a motiváció már a szívroham előtt megvolt; az csak egy extra körülményt jelentett, nem az volt a hajtóerő.

Quart: A jelenlegi felállás előtt játszottál valaha trióban?

Peter Hammill: Igen. Játszottam? Igen, azt hiszem játszottunk trióban Guy-jal és John Ellis-szel. Guy [Evans, a VDGG dobosa, Hammill szólóalbumainak és turnéinak gyakori közreműködője] nem komplett dobfelszerelésen játszott, hanem egy kicsin, Fury [John Ellis] gitározott, én billentyűztem és gitároztam. De az nem is hasonlított a mostanihoz. Ez egy power trio. Kicsit koros arcok, de nagyon megszólal.

Quart: Hogyan döntitek el, hogy mi legyen egy-egy koncert műsora?

Peter Hammill: Tizenhat-tizennyolc számot próbáltunk be, ebből tizenkettő vagy tizenhárom fér bele egy koncertbe. Nem tudom még, ezúttal mit fogunk eljátszani. Biztosan játszunk a Trisectorról, elvégre az az új; a régieket még nem tudom, leülünk és kitaláljunk. Az elég valószínű, hogy az Interference Patterns-zel kezdünk, az jó nehéz és nagyon ott van. Aztán a formák és a hangok alapján kialakul. Biztos, hogy a másnapi koncerten más lesz a műsor. A végső lista a beállás után alakul ki, vagyis legfeljebb pár órával a koncert előtt. És ilyen vagy olyan okból még a koncert közben is megváltozhat.

Hugh Banton: Peternek kivételes tapasztalata van a koncertprogram összeállításában. Van, amikor rábízzuk teljesen, van, amikor megbeszéljük, de olyan még nem volt, hogy ne működött volna, amit összerakott.

Quart: Union Chapel [a VDGG második feloszlása után itt játszott először együtt a klasszikus felállás négy muzsikusa, 1996-ban].

Hugh Banton: Union Chapel, Union Chapel, Union Chapel. Hát igen, nem játszottunk együtt egy örökkévalóság óta. És Guy szólt, hogy jöjjek orgonálni. Így kezdődött. És persze előjött, hogy miért ne játszanánk egy Van Der Graaf-számot, ami a Lemmings lett. Innen indult, hogy volt egy orgonájuk, én meg ugye azon játszom.

Peter Hammill: Jackson pedig a Fractal Bridge-ről játszott. [David Jackson, a VDGG szaxofonosa, aki a 2004-es újjáalakuláskor még a zenekar tagja volt, a legutóbbi albumon és a mostani turnén azonban már nem szerepel.]

Hugh Banton: Mindenki hozta a saját dolgát.

Peter Hammill: Ez eredetileg a mi koncertünk volt Guy-jal, ami a közös improvizációs projektünkre épült, de őszintétlen dolog lett volna, ha nem csinálunk valamit együtt. Jöttek-mentek a zenészek a színpadon, aztán egyszercsak ott maradtunk négyen és elkezdtük a Lemmingst, ami eleve improvizációval kezdődik. Nem is azonnal tűnt fel a közönségnek, aztán egyszercsak leesett, de nem volt olaszos ujjongás, csak suttogtak, hogy "Hú bazdmeg". Akkor szerintem azt gondoltuk, hogy egyszeri alkalom.

Hugh Banton: Legközelebb gyakorlatilag a Queen Elizabeth Hallban játszottunk együtt [Hammill koncertjének végén, 2003-ban]. Elég különös volt: Peter kiadta egy komolyzenei lemezemet a Goldberg variácókkal, és a Classic FM rádió ugyanarra a napra elhívott egy interjúra Londonba, amikor Peter ott lépett fel. Szóltam, hogy megnézem a koncertet, mire azt mondták, hogy játsszak is. Ezután kezdtünk beszélni az újjáalakulásról.

Quart: Helyben, a koncert után?

Peter Hammill: Áh nem, később, e-mailen. Ezzel el is ment egy év.

Hugh Banton: Nem volt egyszerű, mert mindenki mással foglalkozott. És hogy miért nem álltunk össze öt, tíz, tizenöt évvel előbb? Mindannyiunknak rengeteg dolga volt. Gyerekek, kezdjük azzal, hát az elég komoly gátló tényező. Ami az én életemet illeti, eddigre a saját cégemet vezettem, úgyhogy megtehettem, hogy azt felfüggesztem egy időre. Guy ugyanígy volt vele, David pedig majdnem ugyanígy.

Peter Hammill: Hahahahah!

Hugh Banton: A David-probléma mindig nehéz ügy volt.

Peter Hammill: De ha előre tudtunk volna a David-problémáról, most nem lennénk itt. Klassz dolog az ismerethiány.

Quart: Végülis Jackson miért nem tagja már az együttesnek?

Peter Hammill: Ezt a kérdést inkább Jacksonnak kellene megválaszolnia. Valamiért nem tudott velünk jönni az útnak erre a szakaszára. Ennél mélyebben ebbe nem mennék bele.

Quart: Hugh, te nagyon hosszú időre eltűntél a zeneiparból.

Hugh Banton: Bizony, 1978-tól legalább a kilencvenes évek végéig csak magánemberként játszottam élőben zenét. A faluban, ahol élek, vannak mindenféle rendezvények, azokon besegítettem. De semmi komoly. Nyilván az utóbbi időben lettem ismét látható.

Quart: De mindig ott volt a fejedben, hogy egyszer még visszatérsz?

Hugh Banton: Nem, nem, sohasem. Én csináltam volna tovább a dolgaimat, ahogy addig. De a helyzet az, hogy én mindenre és bármire igent mondok. Amíg a Van Der Graaf nem kért semmire, addig nem csináltam. Az emberek elektronikai dolgokat meg orgonákat kértek tőlem, úgyhogy azzal foglalkoztam. Most is megvan a hosszú listám azokról az orgonákról, amiket idén össze kell raknom. De most, hogy öregebb vagyok, már nem üldözöm ezeket a munkákat, mert tudom, hogy itt a zene. Úgy intézek mindent, hogy erre bármikor ráérjek.

Quart: Peter, negyven éve játszol együtt ezzel a két zenésszel. Ez milyen?

Peter Hammill: Elég természetes. Azt hiszem, több házifeladatot végzünk el, mint egykor, mert nem akarjuk cserbenhagyni egymást. Nyilván elfelejtünk dolgokat, hát öregebbek vagyunk már. Elfelejtünk, összekuszálunk dolgokat, de abban bízunk, hogy elég pengék vagyunk ahhoz, hogy kimásszunk a hibákból. És gyakran direkt arra várunk, hogy hibákat csináljunk, mert akkor érdekes marad a dolog. Nem az érdekel minket, hogy szimplán bemutassuk, amit tudunk. Van, ahol igen, mert tudunk néhány egyedüláló dolgot, olyasmit, amit csak mi hárman játszhatunk. De nem egyszerűen ismétlünk valamit. Szórakozunk, erről van szó. Nagyon-nagyon komoly a dolog, de jól mulatunk.

Quart: Lesz új lemez?

Hugh Banton: Én abban bízom. Lesz új lemez. Lesz új lemez?

Peter Hammill: Egészen biztos.

Hugh Banton: De legalább egy év, mire az megjelenik.

Peter Hammill: Mindig a következő feladatra figyelünk. Gyakorlás a próbák előtt, próbák, aztán maga a dolog.

Peter Hammill-lel még sok másról is beszéltünk, például a számítógép és a zene kapcsolatáról, fociról, rögbiről és Barack Obamáról. Az interjúnak ez a része néhány nap múlva  lesz olvasható a Quarton.

Korábbi cikkeink	Az angol különc: Robert Wyatt, Van Der Graaf Generator
Későbbi cikkeink	Gyermeki hittel: a Van Der Graaf Generator Budapesten
Kapcsolodó linkek	Peter Hammill hivatalos Művészetek Palotája