Turistákkal együttműködő, drogterjesztő szervezetet fogtak Ibizán
24 drogkereskedőt...Tovább
A mindenféle brazil zenét játszó, egy óceánjáró hajó fedélzeti zenekaraként indult Essencia Brasileira együttes és a budapesti romákból álló Szilvási Gipsy Folk Band közös koncertet adott csütörtökön az A38-on. A koncert része volt a brazil-magyar barátság erősítésén munkálkodó, grandiózus és szimpatikus projektnek. Élménybeszámoló.
Lassan indult be az este (ami a korábban említett nagyívű projekt egyik állomása volt), bár a bemelegítő zenekar három tagjának mandolinon, gitárral és kannával (no meg az elmaradhatatlan "tibi! csaba!" felkiáltásokkal) és homlokra tolt napszemüveggel előadott zenéjének tempójára nem lehetett panasz, és már felsejlett valami a későbbiekből.

Egész pontosan a nyári Parno Graszt-koncertélményemből, ahol két ultragyors szám között az volt a felkonferelás, hogy "a következő szám arról szól, hogy kaptam anyámtól pénzt, azt eljátszottam, otthon meg beverte a fejemet az asszony"). Ezután minden különösebb beállás nélkül egyből belekezdett a négytagú Essencia Brasileira. Az elején szemérmesnek tűnő közönség üresen hagyta a színpad előtti sorokat, pedig a széles körtemosolyú, mesebeli mackószerű énekesre ránézve senkinek nem lehetett félnivalója, ahogy a számok is kiválóan passzoltak volna egy tengerparti ejtőzéshez. Az instrumentális részek néha az Azymuth zenéjére emlékeztettek, ami a basszus-dob-billentyű felállásra és brazil származásra való tekintettel nem túl meglepő.

A kisgyerekeket minden bizonnyal elbűvölő énekes, a Bud Spencer-filmből szalasztott basszusgitáros és az énekes által jobbára takart dobos helyett végül a billentyűst néztem ki kedvencemnek, annak ellenére, hogy a szép akkordos kísérő játéka, ill. néhol Jobimot idéző szólói mellett néha túl vendéglátós hangszínen játszott a Korgján. (Jobimnak, ennek a kulturális intézménynek néhány száma bekerült a repertoárba, pl. a So Tinha De Ser Com Vocé). Volt meglepetésvendég is, a chicagói Jeanne Carroll, akivel a Route 66 című klasszikust adták elő.

Két számmal később DJ Bootsie is megjelent a színpadon, sa második számnál már kifejezetten hálás voltam ezért. Az elsőnél is tetszett a szkreccselése, de az utána következő, funkysabb Minha Almanál kifejezetten jól pótolta a fejemben elképzelt wahwah-gitárt. Körülbelül itt, az este rövidebbnek tűnő első fele (B) után kezdtem éledezni és fellelkesülni. Jól is tettem, ahogy azt is, hogy megszavaztam előre a bizalmat a billentyűsnek, mert nem sokkal később az instrumentális Brasileirinhóhoz kezébe vett egy háromhúrú kis gitárt, amivel a Macskafogó zenélő denevércsapatára emlékeztető kis számot játszottak.

A következő darabot, a Samba De Mulhert a kis gitár helyett egy kiválóan kihangosított shakerrel kezdte a billentyűs, amelyen igen jól zenélt, nekem meg át kellett értékelnem néhány általam hallott szambás számot (vagy mondjuk a P18 Urban Cubanjának elejét), miután rájöttem, hogy azokban a dobolást a shaker közepének tennyérrel való paskolásával adják elő.
Ezután csatlakozott a brazilokhoz a Szilvási Gipsy Folk Band, és megnyugodhattam, hogy a nagybőgő és a cimbalom nemcsak látványelemnek voltak kikészítve. Egy igen meggyőző hastáncosnő is színpadra lépett, így végül volt, amikor tizenegyen is forolódtak a színpadon. Az egyik csúscspont a szintén Jobim-szerzemény Samba De Uma Nota Só közös előadása volt, melyhez nagyon passzolt a cimbalom. A következő – visszatapsolás előtti utolsó – lassan induló, majd begyorsuló közös roma számuk már a megelőlegezte a Szilvási Band utána jövő pörgetését. Folyamatosan újabb táncosok kerültek elő, két tízévesforma srác - "Bruce Willis és Sylvester Stallone" -, aztán két kislány.

A számok tovább gyorsultak (felkonf: "kapaszkodj, tesó!"), én meg egy nagyon picit sajnáltam, hogy a koncert első felének hangulatához alkalmazkodva az első sör után fröccsre majd caipirinhára váltottam, ami az este második részéhez (A-) már kevésbé passzolt, bár abból a szempontból nem volt hátrány, hogy utána rendben haza tudtam tekerni, és most reggel meg tudtam ezt írni. Távozás előtt megvettem az estéről készült tizenkét számos, színes borítós cd-t 1500 HUF-ért, amelyhez hamarosan le is fogom tölteni a számlistát az A38 oldaláról.
| Kapcsolodó linkek |
|---|
A Quart cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt. A Quart szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, így azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashatsz.
A plakáttal csak hazudni lehet
Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. Interjú.
Árpa Attila: Szomorú, hogy az RTL előveszi a Való Világot
"Kényelmes, de drága utat választott az RTL, amely nem tud újat mutatni."
Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg
Vannak olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást.